Bejegyzés

A Google és a Facebook nyomában a NAV

Az idén januártól érvényes reklámadó szabályok változásaival kapcsolatban tett fel kérdéseket az adóhatóságnak a Reklámadóblog.hu. A kérdések olyan külföldi illetőségű reklámadó-alanyokra is vonatkoztak, akik idáig megtagadták a reklámadó-nyilatkozatok kiadását, és feltételezhetően a reklámadó-fizetési kötelezettségüknek sem tesznek/tettek eleget. A Google és a Facebook ugyanis Írországban bejegyzett társaságokon keresztül realizálja hirdetési árbevételeit. Ennek oka elsősorban a rendkívül alacsony effektív adókulcsot eredményező dupla ír-holland szendvics adózási struktúrában keresendő, ami a technológiai óriáscégek között kifejezetten népszerű.

Az adóhatóság és a jogalkotó már korábban is egyértelművé tette, hogy a megrendelők és a közzétevők adóalanyisága független egymástól. Éppen ezért a hazai piaci szereplőket élénken foglalkoztatta a gondolat, hogy mit kezd majd a NAV azokkal a külföldi adóalanyokkal, akiken – belföldi letelepedés hiányában – sokkal nehezebb behajtani a reklámadót. Ez kimondva kimondatlanul a Google-t és a Facebook-ot érinti leginkább, de ebbe a körbe sorolhatóak az olyan magyar nyelven is elérhető tematikus hirdetési portálok mint például a Booking.com.

A Reklámadóblog ezért megkérdezte a NAV illetékeseit, hogy tervezi-e behajtani ezeken a külföldi adóalanyokon az általuk fizetendő reklámadó összegét. A megkeresésre az adóhatóság azt válaszolta, hogy:

“A reklámadó-tartozás, mint minden más adótartozás behajtása érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal igénybe vesz valamennyi a tartozás behajtásához szükséges jogszabályi lehetőséget. Így amennyiben – végrehajtható vagyon hiányában – a tartozás belföldön nem érvényesíthető és feltételezhető a külföldi vagyon megléte, kezdeményezi a külföldi behajtást. Ennek kezdeményezésére sor kerülhet az Európai Unió tagállamaiban működő adóbehajtási jogsegély keretében, amennyiben  az általános feltételek megvannak. Ez esetben a behajtási eljárást egyszerűen, elektronikusan kezdeményezik az Unió által e célra biztosított informatikai alkalmazás segítségével.”

A január 1-től hatályos szabályok szerint a reklám közzétételt megrendelő adóalanyok reklámadó-nyilatkozat hiányában is mentesülhetnek a reklámadó-fizetési kötelezettségük alól. Az adómentesség feltétele, hogy igazolni tudják, hogy a reklám közzétevőktől bekérték a nyilatkozatot, és ezt a tényt be is jelentették az adóhatóságnak. Ennek alapján vélelmezhető, hogy a NAV nagyon komoly adatbázist építhet a kérdéses cégek által a magyar adóalanyok részére értékesített szolgáltatásokról. Az előzetes szakértői vélemények azt feltételezték, hogy csak a legnagyobb reklámozók jelentik majd be költéseiket az adóhatóságnak, mert ha a havi reklámköltések nem haladják meg a 2,5 millió forintot, akkor a megrendelőket sem reklámadó- sem pedig társasági adófizetési kötelezettség nem terheli. Azonban még így is egyedülálló értékű adatvagyon állhat elő, mivel sem a Google sem pedig a Facebook nem kommunikálta még a Magyarországról származó bevételeinek nagyságát. A reklámadóblogon  elérhető egy bejelentő nyomtatvány-minta, aminek segítségével a reklám-közzététel megrendelői be tudják jelenteni az adóhatóságnak, hogy nem kaptak a közzétevőtől nyilatkozatot. Már az első releváns hónap (január) elteltével már több mint 130-an töltötték le a reklámadóblogon elérhető nyomtatványt, így feltételezhető, hogy nem csupán a legnagyobb megrendelők élnek majd a bejelentés lehetőségével.

Google Facebook NAV reklámadó

A NAV globálisan működő reklámközzétevőkkel kapcsolatban keresné meg az ír adóhatóságot

A NAV várhatóan egy adatgyűjtési időszakot követően – amely során a megrendelők akár számlaszinten nyilatkoznak a reklám-közzétevők adóalapjáról – elektronikus formában kezdeményezni fogja az ír adóhatóságtól a reklámadó beszedését. Az adóbeszedési eljárás sikeressége egyben a reklámadó európai értelemben vett próbája is lehet. Ha Magyarország rést tudna ütni a Google adóalapján, akkor ez a “jó gyakorlat” hamar elterjedhetne, de a tagállamok saját maguk határozhatnák meg az adó mértékét. Ez azonban még a jelenleginél is visszásabb helyzeteket eredményezne, ami felerősítené a kérdésben érintett tagállamok igényét egy uniós szinten meghatározott adókötelezettség bevezetése iránt. Ha viszont a külföldi adóalanyok adókötelezettségének behajtása eredménytelennek bizonyulna európai szinten, akkor az viszont pont a hazai adózók szempontjából feszegetne kényes kérdéseket.

NAV tájékoztatás közzétevők “feljelentéséről”

A reklámadót érintő 2015-ös változások lehetővé teszik a megrendelők számára, hogy mentesüljenek a szankcióktól, ha valamelyik reklám-közzétevőtől – kérésük ellenére – nem kapnak nyilatkozatot, és ezt bejelentik az adóhatóság számára. A NAV tájékoztatása szerint a megrendelők is papír alapon és kötetlen formában tudják “feljelenteni” a nem együttműködő reklám-közzétevőket. Ez elsősorban az online hirdetések megrendelőinek jelent majd könnyebbséget.

Papír alapon és kötetlen formában

Az adóhatóság már a múlt héten honlapján  tájékoztatta az adóalanyokat arról, hogy miként tudnak bejelentkezni a NAV által nyilvántartott és üzemeltetett reklám-közzétevői adatbázisba. A várakozásokkal ellentétben ezt nem nyomtatványkitöltő-program segítségével, hanem papír alapon és kötetlen formában tudják megtenni a közzétevők. (A reklámadóblogon elérhető egy bejelentkezési formanyomtatvány is, amivel a közzétevők ezt teljesíthetik.)

A megrendelők számára azonban továbbra is nyitott kérdés maradt, hogy a gyakorlatban miként tudnak mentesülni az őket sújtó szankciók alól, ha nem kapnak a reklám-közzétevőktől nyilatkozatot. A NAV a reklámadóblog gyakorlati kérdéseire is válaszolt.

NAV: a “feljelentés” nem kötelező

Az adóhatóság fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a nem együttműködő közzétevők bejelentése egy olyan lehetőség, amivel az adózók élhetnek, de semmiképpen sem kötelező törvényi előírás. Ha az adott hónapban kézhez kapott reklámadó-köteles számláink összege nem haladja meg átlagosan a 2,5 millió forintot, akkor nyilatkozat hiányában semmilyen szankció nem éri a megrendelőket, mivel 2015-től a társasági adóalap növelésének kérdése csak évi 30 millió forint fölötti megrendelések esetén merül fel. A reklámadóról szóló törvény pedig csak azokat a közzétevőkkel közvetlenül kapcsolatban álló megrendelőket vonja be az adóalanyok körébe, akiknek a havi költésük a 2,5 millió forintot meghaladja. Ha pedig a megrendelőknek a reklám-közzétevők nyilatkoznak arról, hogy az esetlegesen felmerülő reklámadó-fizetési kötelezettségüknek eleget tesznek vagy ilyen kötelezettség őket nem terheli, akkor a megrendelőket sem reklámadó- sem pedig társasági adófizetési kötelezettség nem terheli az elszámolt költségek után. Ennél fogva a közzétevők “feljelentése” is csak olyan megrendelések esetében tűnik ésszerűnek, amelyek értéke a 2,5 millió forint értéket meghaladja, de a reklám-közzétevő a megrendelő kérésének ellenére nem adott ki nyilatkozatot, és nem szerepel az adóhatóság reklám-közzétevői adatbázisában sem.

A bejelentések előírt tartalma

A reklámadóról szóló törvény 2.(§) paragrafusa szerint:

(2) Adóköteles a reklám közzétételének megrendelése, kivéve, ha

a) a reklám közzétételének megrendelője rendelkezik a 3. § (1) bekezdés szerinti adóalany 3. § (3) bekezdés szerinti nyilatkozatával,
b) a reklám közzétételének megrendelője
ba) a 3. § (1) bekezdés szerinti adóalanytól a 3. §(3) bekezdés szerinti nyilatkozat kiadását kérte, és ezt a tényt hitelt érdemlően igazolni tudja és
bb) a ba) pont szerint kért nyilatkozatot a reklám közzétételéről szóló számla, számviteli bizonylat kézhezvételétől számított 10 munkanapon belül nem kapta meg és
bc) a ba) szerinti tényt, a közzétevő személyét, és a közzététel ellenértékét az állami adóhatósághoz bejelentette,

A fentiek alapján tehát az alábbi adatoknak mindenképpen szerepelniük kell a bejelentésben:

  • Megrendelő neve, székhelye és adószáma
  • Közzétevő neve, székhelye és adószáma (ha van)
  • Közzétevő által kibocsátott számla/számviteli bizonylat sorszáma
  • Közzététel ellenértéke
  • A tény miszerint a megrendelő a közzétevői nyilatkozat kiadását kérte a közzétevőtől. A NAV javaslata szerint ennek a ténynek hitelt érdemlő igazolását is érdemes másolatban mellékelni a beadványhoz.

Praktikus javaslatok és határidők a beadvány elkészítéséhez

A NAV felhívta a megrendelők figyelmét arra is, hogy érdemes kivárni a törvény által a nyilatkozattevők számára megállapított 10 munkanapos türelmi időt is, hiszen az is elképzelhető, hogy a nyilatkozat bekérését követően a reklám-közzétevő mégis kiadja a reklámadó-nyilatkozatot a megrendelő számára. A NAV álláspontja szerint a bejelentést számlánként kell megtenni, hiszen a bejelentendő közzététel ellenértéke is a kézhez kapott számla/számviteli bizonylat alapján határozható meg. Amint arról korábban is írtam, a bejelentést érdemes megtenni a számla/számviteli bizonylat kézhezvételét követő hó 20. napjáig, mivel ebben az időpontban válik esedékessé a megrendelőket terhelő reklámadó bevallása és megfizetése.

A bejelentések megtételéhez külön formanyomtatványt készítettem, amit erről az oldalról lehet letölteni.

Megoldódhatnak a problémák a kereskedelmi szektorban is

Több kereskedelmi szektorban működő reklámozó is panaszkodott arra, hogy a nyilatkozatok kapcsán vitába keveredtek üzleti partnereikkel a reklámadó-nyilatkozatok tartalmával kapcsolatban. Egy-egy display felület kapcsán különböző álláspontok alakulhattak ki például arra vonatkozóan, hogy ki minősül közzétevőnek. Olyan esetekről is hallani lehetett, hogy egy-egy kereskedelmi egység bizonyos reklám-közzétételekről nem volt hajlandó nyilatkozatot kiadni a beszállítóknak. Ez rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett, mert az üzleti jó kapcsolatot egyik fél sem szerette volna kockáztatni. Megoldást jelenthet ebben a kérdésben is a reklám-közzétevői adatbázis, mivel az nem tartalmazza a közzétevői státusz jogcímét, így ha egy kereskedelmi egység tulajdonosa szerepel az adóhatóság adatbázisában, akkor a reklámozóknak már nem szükséges azon törni a fejüket, hogy az általuk közzétevőnek vélt személytől hogyan szerezzék be a törvényben előírt reklámadó-nyilatkozatot.

reklám-közzétevők személyéről nem kell többet vitázniuk a beszállítóknak és a kereskedelmi egységeknek

A reklám-közzétevők személyéről nem kell többet vitázniuk a beszállítóknak és a kereskedelmi egységeknek

Adóhatósági fellépés a nem együttműködő közzétevőkkel szemben

Az adóhatóság válaszában megerősítette, hogy a megrendelők által tett bejelentések tartalma nem lesz nyilvános. Azoknak a  reklámozóknak, akik nem szeretnének az adóhatósági bejelentéssel időt tölteni, ezért előzetesen érdemes egyeztetni a közzétevőkkel, hogyha nem szerepelnek a NAV reklám-közzétevői adatbázisában, akkor szándékoznak-e nyilatkozatot adni a közzétételről. A reklámadóblog kérdést intézett az adóhatósághoz, hogy a megrendelőktől beérkezett, konkrét adatokat is tartalmazó “feljelentések” alapján tervezi-e a NAV behajtani a reklámadó összegét azoktól a (külföldi online) közzétevőktől, akik nyilatkozatot sem adnak, és vélhetően reklámadót sem fizetnek. A bejegyzés publikálásáig erre a kérdésre még nem érkezett válasz, de erről külön bejegyzés keretében mindenképpen tájékoztatni fogom az olvasókat.

Reklámadó – így mentesülnek az online hirdetések

A Google és Facebook hirdetések megrendelői mentesülhetnek a reklámadó alól 2015-ben. Ebből a bejegyzésből megtudhatja azt is, hogy emailen is kérhetjük a közzétevői nyilatkozat kiadását.

A reklámadó változásainak következtében jövőre a Google és Facebook hirdetések megrendelőit nem terheli reklámadó fizetési és társasági adóalap növelési kötelezettség, ha teljesítik az alábbi lépéseket.

Read more

Vége a reklámadó nyilatkozatoknak és az adóköteles google, facebook hirdetéseknek

Bekövetkezett a várva várt fordulat: a jövőben mentesülhetnek a médiumok a reklámadó nyilatkozatok kiadásától, ha regisztrálnak a NAV-hoz. Nem kell reklámadót fizetni a google, facebook hirdetések megrendéles után sem.

Az adótörvényeket módosító javaslatot tárgyaló parlamenti Költségvetési Bizottság 2014. november 13-án módosító javaslatot nyújtott be, amely alapvető fordulatot hozhat a reklámadó kezelésében.  A médiavállalkozások kiválthatják a nyilatkozattételi kötelezettségüket a NAV-nak adott bejelentéssel, illetve mentesülhetnek a reklámadó-fizetés alól a Google-tól és a Facebooktól megrendelt hirdetések. A bejegyzés 2014.11.17-én véleménycikk formájában megjelent a portfolio.hu címlapján is.

Read more